Mindennapi morcosságok

Razziáztak a Korda pókerteremben. Ez persze akár nem is kellene, hogy hír legyen.
De amit a jelenlegi és főképpen az elmúlt kormány tett a póker ellen, az több mint egy szakmai öngól. Inkább egy bedrogozva, aljas indokból elkövetett, részeg böfögés a Fehér Ház sajtótájékoztatóján az elnök beiktatása alkalmából.
Abszolút felesleges, előnye nem lehet, hátránya pedig rengeteg lesz.

Holnap megint a szlovákokhoz fogok pókerezni menni. Volt már szlovák cég, szlovák autóregisztráció, most meg ez.

Ha nem félnék, hogy csúnyán hangzik azt mondanám: Mi a jó édes unatkozó mszp-s ötleten sorvadt agyas úristenért nincs valaki az újak között, aki megértené, mekkora baromságot csináltok? De nem teszem: Inkább azt mondom, hogy ebben az országban mindenki olyan szinten túlzásba esik, hogy az már beteges.

Nézd csak meg a felújított fogarasi úti Tescót. Pesten!!!! kb 100. bicikliparkoló a bejárat előtt, + kb 30 rokkantparkoló, persze az összes üresen.

A túlteljesítés mindent elsöpró magyar reflexe mintha genetikailag benne lenne az összes döntéshozóban.

Nem a pókerezéssel van a baj, amit rengeteg magyar gyakorolt élvezettel. Hanem azzal a szerencsétlen buta mentalitással, hogy amit nem értünk, azt jobb ha, korlátozzuk.

Kár érte…

Felhívom a polgártársak és a húsvéti nyúl figyelmét, hogy az idei húsvétunk olyan mértékű hiányosságot szenvedett, hogy annak orvoslása nem, hogy lehetetlen, de súlyos mentális problémák forrása is lett.

Kedves Péter!

Nem kaptunk hírt Szent húsvét napján semmiféle blőd baromságról veletek kapcsolatban.
Tudom, hogy a locsolkodás meglehetősen fárasztó tevékenység de kérlek benneteket, de főleg téged, mint családfőt és szellemi irányítót, hogy ügyelj oda, hogy legkésőbb holnap kedden kedveskedjetek valami aprósággal nekünk.
Nem kell nagy dolog.
Pár benőtt lábujj köröm is elegendő.
Kezdetnek persze.

Aztán jövő héten megújult energiával jöhet a szokásos badarság halmaz.

Addig is maradunk Őszinte várakozással:


Hajdú Péter baráti kör

Hivatalos rajongói csoport:

http://www.facebook.com/group.php?v=wall&gid=114953425187149
 

5 éves évfordulóján a sokat emlegetett népszavazásnak, néhány gondolat:

Először is amire kevesen emlékeznek ekkora  idő távlatból: A népszavazás végeredménye pozitív volt. Csupán nem ment el elegendő ember szavazni.

Abban az időben meglehetősen sokat jártam Romániában.

Amikor az ottaniak szembesültek a ténnyel - ahogy ők mondták nem kellettünk nektek! Nem az elszalasztott lehetőség miatti keserűség volt a hangjukban. Talán mindenkivel megesett gyermekkorában, amikor a nagyobb gyerekek nem vették be játszani. A kirekesztettség fájó és semmivel össze nem hasonlítható érzése. Nem azért nem vették be a szűk körbe, mert nem lett volna hely még egy főnek, hanem azért mert ezzel  is ki tudták fejezni önmaguk és a vélt nézőközönségük számára önön túlértékelt identitásukat. Az akkor 10 éves kisfiammal beszélgettem a szavazás előtt.

Megrendítő volt az egy mondatban összefoglalt álláspontja.

Ők is magyarok nem?

Nos igen. Magam budapesti lévén némi megnyugvással és elégtétellel konstatáltam, hogy a fővárosiak igennel szavaztak a referendumon. Akik jelentősebb részben elutasították az állampolgárság megadását, azok a határ mentén élők közül kerültek ki. Pont azok, akik ha a vonalat kicsit arrébb húzzák meg jelen pillanatban is a túloldalon lennének. Azok az emberek szavaztak nemmel, akik talán évtizedek óta abból éltek, hogy napi rendszerességgel jártak át ezért, azért. Éppen mi volt a trendi.

Hozni vagy vinni valamit.

Akik éppen a területi közelség okán nap, mint nap érezhették a végre valakinél több vagyok, kellemesen melengető érzését.

Persze lehet csak a munkájukat féltették,. mert az önálló gondolatokra ritkábban hagyatkozó ember általában a kiválasztott vezetői iránymutatásaira tekint. Márpedig volt nekünk abban az időben egy miniszterelnökünk, aki óva intette a lakosságot az elhamarkodott döntéstől. Mert mi lenne, ugye ha a rengeteg "új" Magyar elárasztaná szegény hazánkat. Abba nyilvánvalóan belerokkannánk. Akkor tájban még persze senki sem hallott az öszödi beszédről és sokan úgy gondoltak talán némi létjogosultsága lehet annak, amit a gyorsan ámde annál felületesebben emelkedő miniszterelnökünk mondott. Ez a módszer az oszd meg és uralkodj alapelve, már nagyon sok emberöltő óta sikeres és döbbenetesen hatásos része a demagóg politikai eszköztárnak. Oldaltól és berendezkedéstől függetlenül.

Nos hát a szavazás lecsengett. Utána pár évig nem csak akkor hangoztattam a határ átlépéskor budapesti mivoltomat, ha azt kellett alátámasztanom, hogy nem környékbeli csempész vagyok, hanem turista. Általában ha szóba került a szavazás, akkor is megemlítettem, enyhe igazolásképpen a szavazás okán. Márpedig elég gyakran szóba került.

Magam sok éven keresztül annyit tudtam Romániáról, amit hallani lehetett. És tudtam, hogy ott Magyarok is élnek. Amikor a vállalatomnál ottani munkások dolgoztak, jól-rosszul, mindig a románokként említettük őket. Holott magyarul beszéltek, ugyanúgy mint mi.

Azóta megtanultam, hogy a Magyar ember nem attól válik magyarrá, hogy a világ melyik részére sodorta el a sorsa. Sokkal inkább megismerszik arról, mit érez, hogyan néz a Duna partra, ott csillog-e a könny a szemében a Parlament előtt.

Én magam, síró embert éjfélkor, miközben a Himnusz hangjai szóltak, csak Romániában láttam. Ott ahol kétszer ünneplik az újévet is az egyórás időeltolódás okán. Szóval most már nem nevezem a Romániában élő Magyarokat románnak. Sem a szlovákiait szlováknak.

Magam számára mentség lehet a különös elszigeteltségem, ami okán valamikor másként gondolkodtam. De a határ mentén élők szavazással kapcsolatos hozzáállását maximum az ősmagyar beidegződéssel magyarázhatom. Azzal a lehetetlen és tehetetlen szemléletmóddal, ami annyira megkülönböztet minket másoktól. A Magyar ember valamiért soha nem az egységben látta az erőt, hanem inkább a saját belső konfliktusaiban. Nem az összefogásban, hanem a széthúzásban. Ennek a példája volt az akkori népszavazás is. Persze kellett hozzá egy akkori politikai iránymutató „prominens” személyiség is… akit lassan az óta elsodort az idő.

Mr. Morci

  Keleti pályaudvar metró kijárat kb. 3 hónapja:

Éppen az aktuális barátnőmmel jöttünk a vonattól. (külföldi)
Kimentem elé, kivételesen metróval, mert a jelenlegi káoszban képtelenség parkolni.(két megállóra lakom)
Harmadszor van Budapesten, metróban még egyáltalán, kerek szemekkel nézi a dolgokat.
Felfelé természetesen ott álnak az ellenőrök a mozgólépcsőnél.
Japán turista már foglyul ejtve és ordítozik angolul ahogy a torkán kifér.
Egyszerűen nem tudtam megállni, hogy ne menjek oda.
Kérdezem tőle miben segíthetek?
Mondja: érvényes bérlettel akarják megbüntetni, Plussz!!!! Elkobozták az alig tíz perce vásárolt bérletet.
Kérdem az ellenőrt, na most mi van?
Mire ő: véleménye szerint a fiú diákigazolványa hamis, mert nincs bélyeg rajta.
Kérdezem: hogyan állapította meg a hamisítást, mit gondol mekkora károkat okoz ezzel az országnak, hogyan közölte a fiúval a szakvéleményét?
-Miért a külföldiek ne fizessenek csak a magyarok?
-Ő nem beszél angolul de hívtak hozzá tolmácsot de nem boldogultak. (hm)
-Ő ki van képezve hogy megállapítsa egy igazolvány (Japán!!) hitelességét.
Jó, egyszerű az eset.
Mondom a fiúnak sajnálom nem fogok tudni segíteni, hogy visszakapja a bérletet, de megadom a számom, amint hazaérek és kicsit örültünk egymásnak a lánnyal írok egy hivatalos levelet a bkv-nak az esetről. Írja fel a számomat és egyeztetünk.
Ezt elmondom az egyre idegesebb ellenőrnek is.
Ja azt még megkérdeztem előtte:
Hogyan gondolják, hogy mindenféle jegyzőkönyv nélkül elkoboznak egy több ezer forintos bérletet egy magyarul nem beszélő turistától.
És mit fognak csinálni vele?

És csodák csodája mi történt:

A megszeppent „fő”ellenőr kb. 2 másodpercnyi habozás után azonnal visszaadta a bérletet.

Thaiföldön én is láttam, hogy úton útfélen lehet a legkülönbözőbb hamisított diákigazolványokat vásárolni, gyakorlatilag akár pilóta jogsit is.
Akár tényleg hamis is lehetet az igazolvány, én megnéztem de fogalmam sincs.

De meggyőződésem, hogy az ellenőrök, a bérletet lenyúlták volna, és kizártnak tatom, hogy biztonsággal dönthetett volna az igazolvány valódiságáról.
És abban is biztos vagyok, hogy az ilyen és ehhez hasonló emberek és viselkedések mérhetetlen károkat okoznak.
Az ellenőrök nem mertek rendőrt hívni, inkább csak elkobozták a bérletet, mert az kifizetődőbb.
A fiú, ha nem csalt teleírja majd a netet arról, hogy mi történt vele.
De nem is ez a legfontosabb.
A bkv minimális bérért, természetesen minimális elvárást támaszthat, többnyire minimálisan kvalifikált ellenőreivel szemben. Pillanatnyi bevétel növekedésért. Hosszú távon biztos vagyok benne, hogy az egyenleg negatív lesz. Nem feltétlen a bkv nál fog ez megjelenni, mert az emberek utazni mindig fognak. De aki azt hiszi, hogy a külföldiek annyira oda vannak értünk az nézze meg mi folyik Prágában és hogyan hömpölyögnek a turisták a Károly hídon, vagy akár az egész belvárosban.


Jobb híján az egyik ellenőr utánam kiabált amikor a lánnyal elindultunk. És most nem viccelek:
”Ha így ki tud öltözni, akkor minek kell metróval járnia?!” :D (Öltönyben voltam.)
Ez volt az érdemi reakció. Erre már nem válaszoltam.
De legalább mosolyt csalt az arcomra.
A lány csak nézett…

Kedvenc retro zöldségesem Kőbányán található.

Külső és belső megjelenésében tökéletesen idézi a 80-as évek hangulatát. Mivel gyakorlatilag közvetlen szomszédom, ezért olykor, olykor betérek hozzá kicsit „nosztalgiázni”.
A piaci rés, amit a tulajdonos megtalált, meglehetősen szűk.
Azért is, mert a környéken sarkonként belebotlik az ember egy hasonló üzletbe, és azért is, mert a tulajdonosok sajátos stílusát többnyire csak a mazochisták élvezik.
Ketten vannak. Egy középkorú házaspár.
A férj a beszédesebb – „jobb, ha átmész a túloldalra, ha meglátod” -típus. A feleség a mogorvább. Ha jól belegondolok, nem is igen hallottam beszélni az árak közlésén túl.
Mint a legtöbb hasonló típusú zöldségesnél, rengeteg rekesz, láda fekszik kint a bolt előtt és abból kínálják a portékát. Az eladó-tulajdonos házaspár el is várja, hogy az itteni árukat a vevők saját maguk rakják bele egy az erre a célra kiselejtezett műanyag tálba. Amit aztán bizonyos korrekcióval le is mérnek. Mindenki boldog. A vevőnek megvan az illúziója, hogy azt vett, amit akart, a boltos pedig kicsit úgy érezheti magát, mint egy passzív jövedelemből élő milliomos. Persze azért a drágább és kényesebb áruk bent vannak az üzletben, részben a gyorsabb kezű vásárlók, részben az áru kímélése miatt.
Valamelyik nap a feleség ált az aprócska bolt kopott pultja mögött és mivel a férfit nem láttam a közelben (nem lévén időm fél órát csevegni a heti totótippekről), beóvakodtam a boltba és körbegusztáltam a választékot.
Kint az ajtó előtt egy nagy ládában a benti ár feléért árult nagy tv paprikákat találtam. Azzal a különbséggel, hogy a színük inkább pirosra hajazó volt, mint sárga. Magam ezt a fajtát talán még jobban is kedvelem édesebb íze miatt, ezért le is csaptam a kínálkozó lehetőségre.
Felvettem a nehéz évek sorát idéző, megállapíthatatlan színű műanyag edényt és elkezdtem belerakni a paprikákat. Ekkor olyan dolog történt, amire egy éve, mióta a boltot ismerni van szerencsém még nem volt példa.
A tulajdonosnő megszólításával tüntetett ki!
Természetesen csupán onnan a pult mögül. A távolságot érdes bariton hangjának egy jelentős fokozásával igyekezett áthidalni. Nem bízva azt a véletlenre beleadott apait, anyait. A légvonalban másfél méteres űrt így aztán egy orkánszerű bömbölés töltötte meg, ami a fülemhez érve egy pillanatra annyira összezavart, hogy másodpercekig nem is tekintettem valóságom tartozékának.
Ha lehetséges, még jobban rákapcsolt a hajókürtre a vitaminok bősz Cerberusa:

-         Nem hallja?! Ne válogassa a paprikát!

Miután konstatáltam, hogy nem a készenléti rendőrség kommandós egysége ütött rajtam, csupán a tulajdonos reklamálja a vásárlási fegyelmemet, kissé meghökkenve megkérdeztem:

-         Merítenem kellene-é a paprikát és ha igen, akkor mivel, és főként milyen okból?

-         Nem azért van olcsón kitéve, hogy válogassák! - jött az ésszerű felelet.

Én hivatkozva a közel egyéves szokásjogra és a zöldségek szinte tökéletes hasonlóságára, megpróbáltam deviáns viselkedésemet megmagyarázni. Sajnos másodlagos közlésben már nem tudom teljes valójában visszaadni a párbeszédet és annak kellemes, rendszerváltást megelőző hangulatát.
A konklúzió mindenesetre hamar megszületett.
Kölcsönösen megállapodtunk abban, hogy ezentúl ha máshol vásárolok, talán szerencsésebbek és elégedettebbek leszünk mind a ketten. Magam pedig fogtam a pénztárcámat és elsétáltam, az írd és mondd 50 méterre lévő másik boltig és megvettem, amit elengedhetetlennek tartottam.

Napjában tízszer is elmegyek az apró boltocska előtt, vevőt is látok néha.
A boltosok mintha csak egy időutazás élő jövőbeli reklámjai lennének, esőben, fagyban ott álnak a vártán. Várva a jobb időket.

De azok valamiért csak nem akarnak jönni.

Néha már szinte meg is sajnálom őket…

Mr. Morci

 JÖN: Ha egy határt átlépünk... romániai úti élmények.